Intelligens madarak
|
varjú |
Hogy mi minden érdekli a tudósokat? Egy kanadai professzor például módszert dolgozott ki a madarak intelligenciájának mérésére. Ennek segítségével megerősítette azt a - korábban is elterjedt - feltételezést, hogy egyfajta mérés szerint a
varjak és a
szajkók a madárvilág "legelmésebbjei".
És vajon hogyan sikerült ezt megállapítania? A madarak IQ-skáláját a vadon élő madarak által mutatott új táplálkozási viselkedésekre alapozták. A teszt kidolgozóját, dr. Louis Lefebvre professzort meglepte, hogy a
papagájok - viszonylag nagyméretű agyuk ellenére - meglehetősen lemaradtak a versenyben. Pedig azt gondolhatnánk, hogy a papagájok a rendkívül jól teljesítettek, hiszen egyes fajok akár még beszélni is képesek megtanulni.
|
szajkó |
A madarak intelligencia szerinti rangsorát arról a - szabad természetben megfigyelt - 2000 élelemszerző újításról szóló beszámoló alapján állították össze, amely az elmúlt 75 évben jelent meg különféle ornitológiai szaklapokban.
Ez alapján különféle értékeket állapítottak meg az egyes madarakra. Természetesen tapasztalhatók különbségek, hiszen bizonyos madárfélék nagyobb pontszámokat kaptak, mint mások. A
varjak, a
szajkók és az ezekkel rokon madarak - amelyek a varjúfélék (Corvidae) családjába tartoznak - találhatók a csúcson, utánuk következnek a
sólymok, de jól teljesítettek más
ragadozó madarak, a
gémek és a
harkályok is.
|
keselyű |
Dr. Lefebvre szerint a madarak elképesztően találékonyak tudnak lenni, amikor a táplálékuk megszerzéséről van szó. A Rhodesiában (ma Zimbabwe) dúló szabadságharc idején egy katona - egyúttal lelkes madármegfigyelő - például megfigyelte, amint a
keselyűk a szöges drótkerítéseken üldögéltek az aknamezők közelében arra várva, hogy óvatlan gazellák vagy más növényevők rátévedjenek a veszélyes területre, ahol cafatokra tépték őket a robbanások.
Egy másik amatőr ornitológus az Antarktiszon figyelt meg egy tengeri madarat, egy nagy
halfarkast, amely csatlakozott az anyjuk tejével táplálkozó fókaborjakhoz.
|
papagáj |
Érdekes azonban, hogy az újítási listán előkelő helyre rangsorolt madarak közül a legtöbb nem élvez nagy népszerűséget az emberek körében. Az emberek általában nem szeretik a varjakat, mert gonosz kinézetűek, fekete színűek, és előszeretettel táplálkoznak dögökkel. Az énekes madarak és azok, amelyek kedvesek az emberek szívének, viszont általában nem túl nagy újítók, nem tartoznak e téren a "legintelligensebbek" közé.
Dr. Lefebvre azonban hangsúlyozza, hogy a skála nem azt méri, hogy az összes tekintetben mennyire értelmesek a madarak, csupán azt, mennyire "innovatívak". Azt ugyanis sosem lehet biztosan tudni, vajon egy madár megfigyeléssel tanult meg valamit, vagy magától jött rá valamire.
Forrás: http://www.geographic.hu/
A képek forrásai:
http://www.fence.org/
http://helios.date.hu/
http://www.harmonet.hu/
http://parrotclub.fw.hu/
http://www.best-pet-supplies.com/