Vizeink jövője
A vízfelhasználás növekszik, folyóink lassan jobban hasonlítanak már egy gondosan megtervezett vízvezetékre, mint folyóra, s mindezekből következőleg tönkrement folyótorkolatok, kiszáradt tavak és mocsarak, a kipusztulás szélén álló fajok, ezek jellemzik a Föld vizeit manapság. S hogy mi jöhet még?
Az ipar részesül a világ teljes édesvíz-kitermelésének mintegy 22 százalékában, de sokkal nagyobb arányú az igény az ipari országokban (átlag 59 százalék), mint a fejlődő országokban (10 százalék). Ám az ipar igényei a fejlődő országokban gyorsan nőnek és versenyre kelnek a szűkös vízkészletekért mind a városokkal, mind a mezőgazdasággal. Az ipar hatalmas mennyiségű szennyvizet is termel, és a fejlődő országokban ennek legnagyobb részét kezeletlenül a közeli folyókba engedik, amivel elszennyezik a kevéske készletet. Az ipar teljes vízigényét nem ismerjük pontosan, mert a nagy iparágak igen gyakran közvetlenül saját kútjaikból vagy a közeli folyókból és tavakból nyerik a vizet - és nem mérik. A legnagyobb vízfelhasználó iparágak világszerte a hőerőművek, a vas- és acélipar, a cellulóz- és papíripar, a vegyipar, a kőolajipar és a gépgyártás. Legtöbbjük a legnagyobb mennyiségben hűtésre, mosásra, feldolgozásra és fűtésre használja a vizet.
Az egész világon 1950 óta több mint háromszorosára nőtt a vízfelhasználás, s a növekvő igényre általában azzal reagáltak, hogy több és nagyobb vízszolgáltató létesítményt építettek - különösen duzzasztógátakat és eltereléseket. A világ nagy (15 méternél magasabb) duzzasztóinak száma az 1950-es 5000-ről körülbelül 45 000-re emelkedett napjainkra. A ma álló nagy duzzasztók több mint 85 százalékát az elmúlt 35 évben építették. Ez egészen rövid idő alatt alaposan megváltoztatta a globális vízi környezetet. Nem egy folyó inkább gondosan megtervezett vízvezetékre emlékeztet, amelyben szabályozottan, pontos időzítéssel folyik az áramlás, mint a víz a csapból, hogy a folyó a lehető legtöbb hasznot hajtsa az embernek. A modern mérnöki tudomány elismerésre méltóan sikeresnek bizonyult ugyan abban, hogy ott és akkor juttassa vízhez az embereket és a gazdaságokat, amikor és ahol kell, de nem sikerült megőriznie a folyók és a vízi rendszerek alapvető ökológiai funkcióit. Ennek a mulasztásnak a következményei - tönkrement folyótorkolatok, a kihalás szélén álló fajok, zsugorodó belvízi tavak és kiszáradó mocsarak - most válnak világossá. A Föld 10 000 édesvízi halfajának legalább 20 százalékát fenyegeti a kihalás, vagy már ki is pusztult. Az édesvízi nedves területek - azok az ökológiai rendszerek, amelyeknek kiemelkedő szerepük van a víz megtisztításában - világszerte körülbelül méretük felére csökkentek.
Dél-Ázsiában a hatalmas Gangesz a száraz évszakban már nem jut el természetes torkolatáig a Bengál-öbölbe, mert felső folyásán az indiaiak sok helyen elterelték a folyót. Mivel ekkor nem ömlik édesvíz a tengerbe, a sós tengervíz felnyomul a folyódelta bangladesi területének nyugati felén, s kárt tesz az értékes mangroveerdőkben és a halak élőhelyeiben, a helyi gazdálkodás fontos forrásaiban. Ha nem jut több édesvíz a deltába a száraz évszakban, tovább szorul a hurok a növényzet és a halak körül, s romba dől a térség gazdasága.
Az Asszuáni-gátat azért építették az 1960-as években a Nílus völgyében, hogy szabályozhassák a Nílus vizét, és létfontosságú védelemre tegyenek szert az aszály ellen. A Nasszer-tó a Nílus közepes hozamának két teljes évi mennyiségét tudja tárolni. Nem csoda hát, hogy a gát ugyancsak megváltoztatta a folyórendszert. A gát építése előtt a Nílusban élő 47 halászott halfaj közül egy évtizeddel a duzzasztó elkészülte után már csak 17-et lehetett kifogni. A Földközi-tenger keleti medencéjében 83 százalékkal csökkent az éves szardíniafogás, ami valószínűleg abból ered, hogy nem kerül be abba a tengerrészbe a tápanyagban gazdag nílusi folyóiszap. A nílusi ökoszisztéma összeomlásának egyik legfenyegetőbb hosszú távú következménye, hogy az Egyiptom gazdasága szempontjából olyannyira fontos folyódelta lassan belesüllyed a tengerbe. Az Asszuáni-gát felépítése óta, mióta a Nílusnak jóformán teljes hordaléka a Nasszer-tóban marad vissza, a delta állandó visszavonulásban van.
A folyók tönkremenetelének legtragikusabb következményei ott fordulnak elő, ahol azok belvízi tavakba vagy beltengerekbe ömlenek. Az Aral-tó medre, ahol egykor a Föld negyedik legnagyobb tava ringatózott, már a felére zsugorodott össze kiterjedésében, és háromnegyedére a térfogatában, mert tápláló folyóit eltérítették, hogy gyapotot termesszenek a sivatagban. 1960 előtt az Amu-darja és a Szir-darja évi 55 milliárd köbméter vizet szállított az Aral-tóba. 1981 és 1990 között együttesen szállított vizük átlagosan 7 milliárd köbméterre esett vissza, mindössze 6 százalékára teljes évi hozamuknak. Az év jó részében ezek a folyók jóformán teljesen kiszáradnak alsó folyásuk mentén.
|